Back to top

Miből készül?

A családunk tulajdonában lévő közel 150 egyedből álló magyar szürkemarha gulya minden év áprilisától egészen október végéig Mezőtúron a szandazugi legelőkön tartózkodik. Az állatok a téli időszakban pedig kizárólag az innen lekerülő szénát fogyasztják.
A legeltetett/kaszált gyepek mindegyike része a Natura 2000 programnak, ezáltal biztosítjuk az egészséges végterméket, és emellett az állatok által használt területek ökológiai egyensúlyát.
Ezek a magyar szürkemarhák a tartási körülményeknek és a lassú növekedési ütemnek köszönhetően sokkal jobb húsminőséget érnek el, mint az egyéb intenzíven nevelt hústípusú marhafajták.

Szintén a szandazugi legelőkön tartózkodik tavasztól késő őszig 300 anyás juhnyájunk.
Jelenleg azon dolgozunk éttermünkben, hogy a kiváló alföldi birkapörkölt mellett népszerűvé tegyük a bárányhúsból készült ételeket is.

A magyar szürkemarhák és juhok mellett a család évek óta foglalkozik szőke mangalicák tartásával. A telephely Gyomaendrőd külterületén található, ahol jelenleg közel 100 egyedet nevelünk szabadtartásos körülmények között.
Az állatok a gazdasági abrak mellett (búza, árpa) kizárólag zöldtakarmányt fogyasztanak. A 100 kg körüli vágósúlyt – természetesen kiváló húsminőséggel együtt – a fent leírt körülményeknek köszönhetően 1,5 éves korukra érik el az állatok.
Október végétől február végéig füstölt termékeket is készítünk a heti 4 levágott hízóból.

A tojást saját kapirgálós tyúkjaink biztosítják konyhánkra.

2014 őszén telepítettük gyümölcsösünket és indítottuk be konyhakertünket.

Amit mi magunk nem termelünk meg, azt környékbeli termelőktől szerezzük be. Évek óta dolgozunk együtt Csaláné Marikával és családjával (tejtermékek), Varga Józseffel és családjával (zöldségek), a Kiss Házi Sajt Manufaktúrával (kézműves sajtok), Tóth Lászlónéval (zöldségfélék) és sorolhatnánk.

Így a hozzánk betérő vendégnek nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nálunk valóban helyi ízekre talál!

Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?
Miből készül?